“lehetsz jól!” A Kézenfogva Alapítvány Workshopján Jártam
A varsói technológiai viták futurisztikusnak tűnő világa után december elején hazai vizekre eveztem: Debrecenben, a KézenFogva Alapítvány AMPLIFY projektjének műhelyén vehettem részt. Ez a hazai állomás, a „Lehetsz jól!” című szakmai délután különösen közel állt a szívemhez. Nem csak a debreceni helyszín miatt, hanem azért, mert a téma – a segítő szakemberek rezilienciája – a doktori kutatásom és a szakmai hitvallásom egyik központi eleme.
A “Feneketlen Kút” Mítosza
Munkám során lépten-nyomon beleütközöm egy veszélyes társadalmi (és sokszor belső) hiedelembe. Ez a „feneketlen kút” mítosza. Azt feltételezzük – a társadalom is, és mi, segítők is –, hogy az erőforrásaink végtelenek. Hogy a gondoskodás, a figyelem és az empátia „ingyen van”, hiszen „csak” emberekkel kell foglalkozni. Hogy az igazi segítő az, aki elvárások nélkül, akár önfeláldozóan ad, és sosem merül le.
Ebből a tévhitből egyenes út vezet a „Segítői Paradoxonhoz”: profin tartjuk és működtetjük mások rendszereit (legyen az egy kliens élete vagy egy intézmény), miközben a sajátunkat „készenléti üzemmódban”, tartalékon járatjuk. Egészen a leállásig.
Az Ökölbe Szorított Kéz vs. Nyitott Tenyér
A műhelyen egy egyszerű, de húsbavágó gyakorlattal szemléltettem a különbséget. Ha a kezünket ökölbe szorítjuk és úgy tartjuk, az erőt sugározhat. De ha percekig, órákig, évekig így marad, az görcsössé válik és fájdalmat okoz. Ez a „tűrés” stratégiája. A valódi reziliencia ezzel szemben a „nyitott tenyér”: a képesség a regenerálódásra, adaptálodásra és ha kell, a változásra, változtatásra.
Ahogy Ann Masten professzor, a reziliencia-kutatás egyik úttörője fogalmaz: a reziliencia nem valami misztikus szupererő, hanem „Ordinary Magic” (Hétköznapi Varázslat). Nem más, mint alapvető biológiai és pszichológiai adaptációs rendszereink működése. Ha ezeket a rendszereket nem tápláljuk, a varázslat megszűnik.
A Megoldás: Rendszerszemlélet és a 8 Dimenzió
A kerekasztal-beszélgetésen (Juhász Zsófiával, Gesztelyi Tamással és Molnár Ágnessel) arra jutottunk, hogy nem várhatjuk el a szakemberektől, hogy „üres tankkal” vezessenek, pusztán hivatástudatból.
A megoldás (egyik) kulcsát ezen a délutánon a Dr. Peggy Swarbrick (SAMHSA) által kidolgozott 8 Dimenziós Jóllét Modellel szemléltettük. Ez a keretrendszer rávilágít, hogy a szakmai kiégés ritkán fakad önmagában a munkából. A probléma gyökere sokszor a háttérben, a láthatatlan tartóoszlopok meggyengülésében keresendő, például:
- Ha hiányzik az Anyagi (Financial) biztonság…
- Ha sérülnek a Térbeli (Environmental) határok a munka és a magánélet között…
- Vagy ha elhanyagoljuk az Érzelmi (Emotional) töltődést… …akkor a rendszer borulni fog.
Munkaeszköz, nem luxus
A konklúzió: a jóllét a segítő szakmában nem luxus, hanem munkaeszköz. Befektetés, ami nélkül a segítségnyújtás fenntarthatatlanná válik.
Hálás vagyok a KézenFogva Alapítványnak a szervezésért, a DNRE Immanuel Otthonnak a befogadásért, és a résztvevőknek a nyitottságért. Jó volt látni, ahogy a gyakorlati workshopokon – a hangtálaktól az autogén tréningig – a kollégák végre magukra is figyelhettek.
